Petával pár napja sok más mellett arról is beszélgettünk, mennyire megváltozott a zene szerepe az utóbbi időkben. Ma már szinte csak háttérzaj utazás, munka, tanulás közben. Elképzelni is nehéz, hogy valaki vesz egy lemezt, leül a szobában, s bekapcsolja a CD-játszót, hogy elmerüljön a muzsikában, összeolvadjon vele. Még a koncertek is csak kulisszát adnak baráti találkozóknak, csajozásnak/pasizásnak, vagy éppen mulatozásnak.
Ahogy írogatom a beszélgetések anyagát, nálam is szól zene a háttérben. Természetesen Bikini. Egyrészt inspirál, másrészt megszoktam, hogy azt a zenét hallgatom, amiről épp írok. (Így lehet a legkönnyebben elkerülni, hogy ócska zenéről készüljön cikk - javaslom a módszert kollégáknak is...) Csakhogy néha kiszúr velem a Bikini, s egy-egy dal megakasztja az írást. Kénytelen vagyok odafigyelni rájuk. Most is ez történt, A világ végén állított le. Ha elmúlik a hatása, visszatérek a könyvhöz, de addig kiteszem ide a klipjét.
